A Mars

Tárgy: A Mars Hétf. 25 Jan. 2010, 9:17 pm

A Mars Bolygó

A Mars a Naprendszer negyedik bolygója. Pályája a Nap-Föld távolság több mint másfélszeresére található a Naprendszer központi csillagától (kb. 1, 5237 Csillagászati Egység [CSE]), ami kb. 227, 94 millió kilométernek felel meg. A bolygó 687 nap alatt kerüli meg a Napot; a bolygó tengely körüli forgásának sebessége (a napok hossza) csaknem pontosan megegyezik a Föld tengely körüli forgásának sebességével, bár egy kicsit lassabb: egy marsi nap 24,5 földi órából áll. A Mars átmérője 6,8 millió kilométer, vagyis kb. feleakkora, mint a Föld.
Két holdja van, a Phobos és a Deimos, bár mindkettő je¬lentéktelen méretű: a Phobos legnagyobb átmérője 28 km, a Deimosé 16 km. A Phobos nyugat-keleti irányban kerüli meg hét és félóránként a Marst, átlagosan 9270 km-es magasságban. A Deimos mozdulatlanul, geostacionárius pályán áll a Tartaros sivatagnak elnevezett terület felett, 1860 km-es ma-gasságban. A Deimos egyáltalán nem közelíthető meg 20 km-nél jobban, mivel a mesterséges pályamódosítás - amit rettenetes erejű rakétahajtóművekkel értek el (23 400 km-es magasságról kellett lehozni 1860 km-ig!) -, illetve a Mars természetellenes közelsége miatt a két égitest között folyamatos atomi vihar dúl, ami a Mars mesterséges légköre fölé képez ózonpajzsot. Az atomi vihar zónája egy nagyjából kúp alakú terület, a Tartaros sivatagban van a 37 km sugarú alapja, és a Deimos körüli 20 km-es „aura" a csúcsa. Bár még senki sem próbálta ki, elméletben ismert, hogy mi törtérme, ha valami bekerülne az atomi vihar zónájába: részecskékre szakadna.
A Mars gravitációját a Deimos- projektnek és az egyre sűrűsödő és vastagodó légkörnek köszönhetően sikerült a földi vonzás majdnem kilencven százalékáig megnövelni.
A Phobos már sokkal „barátságosabb", eltekintve attól, hogy egy szupertitkos katonai bázis van a 10 km átmérőjű Stickney kráterben. A bázist a Dragunov Szindikátus birtokolja és felügyeli, s csak annyit lehet róla tudni, hogy lehetetlen észrevétlenül megközelítem. Igaz, ezt sem próbálta ki még senki, mert nem is olyan egyszerű feljutni egy holdra űrhajó nélkül.
A Mars körül számos űrállomás és műhold is kering, ezek főként távközlési és katonai létesítmények, de vannak köztük meteorológiai, csillagászati és egyéb tudományos kutatói laboratórium-állomások és műholdak is.

Légkör, Időjárás

A Mars légköre az átalakító állomások működése miatt emberi légzésre már alkalmas, bár a magasabb helyeken (3000 mé¬ter felett) kicsit ritka, ott oxigéntartály szükséges. E magasság felett oxigéntartály nélkül tíz-tizenöt perc alatt ellenállhatatlan elálmosodás jelentkezik, melyből már nincs ébredés.
A légmozgás igen nagy - a hőmérsékletkülönbségek, a lég-körátalakító állomások és a Deimos miatt - és ezért nagyon gyakoriak az erős, több száz km/h-s viharok. A hőmérséklet -60 °C-tól+27 °C-ig változik. Az átlaghőmérséklet: nyáron + 20 °C, ősszel +6 °C, télen -14 °C, tavasszal +5 "C. Az évszakok egyenként három hónapból állnak, és a földi hónapból állnak.
A hónapok nevei szerint vannak elnevezve, bár nem kis vita folyik róla a földiesítés megkezdése óta. A tél hónapjai a tudományos közlések szerint: december 58 napos, január 57 napos, február 58 napos. A tavasz hónapjai: március 57 napos, április 57 napos, május 57 napos. A nyár hónapjai: június 57 napos, július 57 napos, augusztus 57 napos. Az ősz hónapjai: szeptember 57 napos, október 57 napos, november 58 napos. Gyakorlatban senki sem használja ezt az időszámítást. Eléggé el nem ítélhető módon, fittyet hányva a napi fél óra „feleslegnek" és a csaknem dupla annyi napból álló évnek, teljes egészében a megszokott, földi időszámítást használják. Még mindig kevésbé zavarja a „marslakókat", hogy karácsonykor időnként „kánikula" van, mint ha a Mars keringéséhez kellene igazítaniuk a rutinná vált időt (a Földön egyébként is, az elmúlt néhány évtizedben már nemigen lehetett megmondani, milyen évszak is van - egyformán rossz volt az idő). A hónapok a földi időszámításnak megfelelő számú napból állnak, így évente kétszer van tél (és tavasz, és nyár és ősz) legalábbis a nem-tudósok szerint.
Az eső gyakran esik, szinte minden nap. Tavasszal és nyá¬ron nem ritkák a hatalmas árvizek, ilyenkor a sarki jégsapkák részben felolvadnak, és a folyók és tavak kiöntenek medreikből, mocsárrá változtatva a Mars szárazföldjének harminc százalékát. A téli havazások nem igazán jelentősek, mivel egyszerre csak kevés hó esik le, és sokáig nem olvad el, így eltakarítható.
A Nap, a Phobos és a csillagok csak néha láthatók tisztán: a fakó-vörös, néha sápadt-kék égbolton sűrű, gomolygó felhők szállnak a széllel.

Felszín

A Mars felszínét a szárazföldek uralják. Orbitális, azaz bolygókörüli pályáról csak három, a földi tengerek méretéhez képest apró tenger figyelhető meg jól.

Vizek

A Marson három nagy tenger, számos kisebb-nagyobb tó, és néhány rövidebb folyó található. A három tenger közül a Borealis tenger a legnagyobb, mely az északi szélesség 74°-tól az északi szélesség 43°-ig, a nyugati hosszúság 88°-tól a keleti hosszúság 3°-ig terjed, így valamivel nagyobb a másik két tenger összes területénél.
A második tenger az Eyre tenger, mely a déli szélesség 27°-tól a déli szélesség 59°-ig, a keleti hosszúság 62°-tól a keleti hosszúság 104°-ig terjed. Meglehetősen figyelemreméltó, mivel a vizébe telepített halak és egyéb tengeri és édesvízi állatok és növények sokkal jobban fejlődnek a szokásosnál, bár gyakran fordulnak elő nem várt mutálódások is.
A harmadik tenger a Maré Utópia nevet kapta, és a déli szélesség 41°-tól a déli szélesség 55°-ig, a nyugati hosszúság 50°-tól a nyugati hosszúság 36°-ig terjed. Partján számos el¬hagyott kutatóállomás található, hiszen e tenger mélyén építették fel az első légkör-átalakító berendezést, mely máig tisztázatlan módon felrobbant, és átszakította a vékony sziklaréteget, ami alatt már több millió éve rejtőzött a marsi víz.
Mindhárom tenger mesterséges eredetű, több nagyméretű hidrogénbombának köszönhetik létezésüket, ám a tavak több¬sége a földiesítés első három hónapját követő nagyon heves ta-lajrengések révén keletkezett. A mars-rengés kissé megváltoztatta a bolygó arculatát, de nem olyan mértékben, ahogy azt az emberek szerették volna. A Mars továbbra is szakadékokkal és hegyekkel teleszórt sziklasivatag a legtöbb helyen. Ez a planéta nem adja meg magát egykönnyen.
A bolygón nincs sós és édes víz, a marsi víz különleges. Megfelel mind az édes, mind a sós vizet kedvelő élőlényeknek mindhárom tenger gazdag mutáns növény- és állatvilágnak ad otthont.
Az M-víz emberi szervezetre gyakorolt hatása a pszionikus képességek kialakulása érdekes, hogy csak az emberre hat így, más élőlényen semmilyen különleges változás nem figyelhető meg. A tudósok mindeddig nem tudták pontosan meghatározni az M-víz pszi serkentő elemét.

Szárazföld

A szárazföld 6-7%-a rendes termőtalaj, a többi vagy sziklás, homokos pusztaság, vagy olyan sovány föld, hogy csak helyi dúsítással élnek meg benne a különféle, mutálódott földi nö-vények.
Nemcsak a Mars, de a Naprendszer legmagasabb tűzhányója, a 23 km magas Olympus Mons, ami a hatalmas Tharsis hátságot uralja. Az űrből ez a képződmény ismerhető fel a leghamarabb. A vulkán három közeli társával egyetemben már évtizedek óta csendes, és ezt többen rossz előjelnek veszik, noha a műszerek semmi szokatlant nem jeleznek. Abban a tudósok is megegyeznek, hogy a vulkáncsoport következő kitörése elemi erejű lesz, talán globális talajrengéseket is okozhat majd. Hogy a katasztrófa mikor következik be, arra csak találgatások léteznek. Vannak, akik két éven belülre jósolják, mások néhány évtizedet is adnak neki.
A bolygóra inkább a különálló hegycsoportok jellemzők, semmint a hosszan elnyúló hegyláncok. A Valles Marineris kanyonrendszere azonban mindenkit lenyűgöz óriási méreté-vel. A több kilométer mélységű, sötét szakadékfolyosókban nomád pásztorok élnek, de egészen bizonyos, hogy rengeteg titkos kutatóállomást is telepítettek ide, hiszen keresve sem lehetne jobb helyet találni ennél a sziklalabirintusnál. A kanyonokban szinte állandóan fagypont alatti a hőmérséklet, ezért a sziklák általában sűrű köd- és felhőtakaró mögé rejtőz-nek. A szél nemigen hatolhat le a szakadékok legmélyére, így a hideg ellenére igen dús és változatos növényzettel és állatvilággal lehet találkozni.
A magasabb területeken és a vizekhez közel sűrű erdők terülnek el, melyek csak a legmagasabb pontokon ritkulnak meg, ezzel együtt az erdők és a fák még nagyon fiatal színfoltjai a környezetnek
Ahol a fák még (vagy már) nem élnek meg, hosszú szálú, erős szélben szinte vízként hullámzó zöldesszürke füves puszták (pampák) kötik meg az egykoron mesterségesen létreho¬zott, mára már természetessé vált termőtalajt. A régebbi pusztákon már elszórtan ligetek fedezhetők fel, melyek kedvelt élőhelyei a nagyobb testű növényevőknek és így ragadozóiknak is. A pampák kizárólagos társasági tulajdonban vannak, állandó fegyveres őrjáratok cirkálnak rajtuk, amik bárkire felszólítás nélkül lőnek. A földiesítéshez szükség van a marsi flóra és fa¬una kitenyésztésére, és nem engedhető meg, hogy bárki is a vadállatokra vadásszon, vagy megdézsmálja a ritka növények terméseit.
A Mars legnagyobb része még mindig sziklás, vörös homokos sivatag, ahol nem él meg semmi, egy-két nagyon igénytelen és ellenálló növényen és állaton kívül. Ezeken a területe¬ken állandó a szélvihar, de mégsem teljesen néptelenek: az „aranyláz" a Marson is kitört, és jelenleg is tart, itt viszont nem csak aranyat lehet találni, de gyémántokat és még ezeknél jóval értékesebb anyagokat is. A kincsek felkutatása és összegyűjtése inkább szerencsét, semmint tudományos felderítést és kutatást igényel, ahhoz túlságosan ritkán és kis mennyiségben találhatók meg. A szerencsevadászok többsége otthagyja a fogát. Vagy baleset, vagy egy másik szerencsevadász irigysége, kapzsisága végez velük. Nem zárható ki az sem, hogy a sivatagokban olyasmit is lehet látni, amire senki sem számít…
A bolygó legszomorúbb képet mutató részei a radioaktív puszták, melyek szabad szemmel csak akkor különböztethetők meg a természetes sivatagtól, amikor már késő. A kopár kőrengetegben gyakran évek óta rozsdásodó fegyver-, jármű- és robotdarabokra lehet bukkanni, melyek a feketepiacon még bi¬zonyos értékkel bírhatnak a megfelelő kezekben. (Egyszer állítólag egy majdnem teljesen működőképes androidot sikerült találnia egy csapatnak. A történet szerint, amikor életre bütykölték, a robot pépesre verte a technikust és nyolc másik aranyásót, majd aktiválódott a beleépített biztonsági bomba, és csillogó, szürke, radioaktív porrá omlott szét, akárcsak az a kocsma, aminek a pincéjében az aranyásók tanyát vertek.) Néhány merészebb és életuntabb ember direkt az ilyen háborús maradványok „kitermelésére" specializálta magát; ők a harcterek dögevői. Ezek a területek vagy még a földiesítés korai fázisaiban jöttek létre, vagy rég elfelejtett társasági háborúk csataterei voltak. Bizonyos pletykák szerint különös mutáns állatok és emberek élhetnek errefelé, melyeket az állandó radioaktív sugárzás változtatott meg, de ezek természetesen minden alapot nélkülöznek, csak arra szolgálnak, hogy minél kevesebben tolják ide a képüket (legalábbis ezt beszélik a bárokban).
Bár nem kimondottan csak radioaktív, mégis ide tartozik a Tartaros sivatag, mely felett a Deimos okádja villámait a Marsra. Megfelelő (150 km) távolságból talán szépnek tűnnek a kékesfehér villámok, de nincs ember, akit ne töltene el halálfélelemmel a talaj különös remegése és az elemi, mély morgás, mely a Mars legnagyobb földiesítő-állomása felől hallatszik. A hold nemcsak ózonpajzsot „termel", de a gravitációt is erősíti, így amíg élet lesz a Marson, a Deimost egy helyben kell tartani. Ez nem igényel semmiféle karbantartást vagy aktivitást, de a Tartaros sivatag e részét örökre lakhatatlanná, sőt életveszélyessé teszi (annál is inkább, mert a Kraftwerk Gesellschaft, a Deimos és a Tartaros sivatag tulajdonosa állandó páncélos őrjáratokkal cirkál a sivatag körül.

Élővilág

A Mars élővilága tulajdonképpen a Föld élővilágának a nagy hideghez, az állandó, viharos szélhez, a ritka légkörhöz és a ke¬gyetlen tájakhoz genetikai változtatásokkal hozzászoktatott változata. Ahhoz, hogy a biológiai egyensúly beálljon (ne pusztuljon ki semmi), a bioszféra lehető legtöbb elemét a Marsra kellett szállítani még a legyeket is.

Növényzet

A kolonizációt vezető tudósoknak olyan növényeket kellett nemesíteniük, melyek beérik a gyenge táptalajjal, és olyan ütemben képesek szaporodni és növekedni, hogy a légkörben hamarosan észlelhetővé válhassanak az első, általuk termelt oxigénmolekulák. Az első marsbeli erdők főként algatölgyből álltak (ez csak a nevük, valójában nem sok alga és tölgy van bennük, még csak nem is nagyon hasonlítanak fákra), ezek mára áthatolhatatlan, kusza bozótossá nőtték ki magukat. Senki sem tud róla, hogy bármi is élne ezekben a „dzsungelekben".
A földi mamutfenyőre emlékeztető gigászfenyő erdők az alacsonyabban fekvő, főleg hegyek szélárnyékában elterülő régiókra jellemzők. Ezek a fák nem nőnek tíz-tizenöt méternél magasabbra, de törzsük szélessége elérheti a húsz (!) métert, vastagabb gyökereik hossza pedig a negyven, sőt hatvan métert is! Érdekes módon az ilyen erdők nagyon sűrűek, a fák alig egy-másfél méterre nőnek egymástól. A gigászfenyők törzse között vastag, nagyon puha, mohaszerű aljnövényzet burjánzik, mely számos kistestű állatnak ad biztos búvóhelyet.
A növényvilág harmadik meghatározó tagja a parlagi fű, melynek szálai hatvan-hetven centiméteresre nőnek, és merevebbek a földi füveknél. Színük inkább szürke, mint zöld. Ez, és merevségük egy különleges külső hámrétegnek köszönhető, ami megvédi a növényt a széltől és a hidegtől. Ezt a réteget lefejtve vízben gazdag fonálszerű belső részhez lehet jutni, ami rövid ideig víz helyett fogyasztható.

Állatvilág

A rovarok elvesztették szárnyaikat, de lábaik hosszabbak lettek és testük három-négyszer akkora, mint földi társaiké. Sokkal agresszívebbé váltak, hiszen a Marson még nincs akkora életterük, ezért meg kell védeniük tulajdonukat a behatolókkal szemben.
A madarak leginkább a szélvédett kanyonokban élnek, tollazatuk ennek megfelelően sűrűbbé és pihésebbé vált. Leggyakrabban sasokkal találkozhatnak a kanyonok lakói, ezek a madarak éles szemüknek köszönhetően még a ködben is képesek vadászni.
A füves pusztákon és a hegyekben viszonylagosan hatalmas bölénycsordák legelnek, amiket két- három fegyveres pásztorkülönítmény (ez különítményenként hat állig felfegyverzett katonát és egy-egy páncélozott dzsipet jelent) kísér. Ezek a két méter magas, öt méter hosszú, és majdnem három méter széles óriás állatok a nagyon gazdag marsi emberek fő táplálékforrásai. Igénytelenek, erősek, és meg tudják védeni magukat a ragadozóktól, tehát a tigrisektől és a farkasoktól. Ez utóbbi két faj a vártnál is jobban alkalmazkodott a Marshoz. A pásztorok nem akadályozzák meg a ragadozók pusztításait. Ez annak köszönhető, hogy a tudósok szerint szükséges, hogy a gyenge állatok más állatok prédájává váljanak, különben elkorcsosulnának az ösztöneik. A pásztorok ugyanakkor minden emberre tűzparancsot kaptak, hiszen az emberek sokkal többen vannak a ragadozó állatoknál, és így a bölények hamar kipusztulnának. A tigrisek mindenesetre hálásak lehetnek.
A kisebb testű emlősök (nyulak, zergék, préri-kutyák, mókusok) szinte kizárólag az erdőkben élnek, de a pusztákban is előfordulhatnak. Néhány tucat fős csordákat alkotva kutatnak táplálék után, de ha ragadozó támad rájuk, ahelyett, hogy összefognának, mind másfelé rohan el.
A hüllők viselik a legnehezebben az átállást. Igyekeznek vízközeiben maradni, de még így is rengetegen pusztulnak el belőlük. Talán a kígyók az egyetlen kivételek, ezek közül is inkább a kisebb, mérges fajták tagjai. Igazoltnak látszik tehát a feltételezés, miszerint a kígyók eredetileg nem a Földről származtak, hanem csak később kerültek oda valamilyen módon.

Tárgy: Re: A Mars Kedd 26 Jan. 2010, 12:47 am

Élet a Marson

Meghódítani új, idegen világokat az emberek természetéből elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb a Mars, a legközelebbi bolygó meghódítása is megkezdődjön. A Mars még a 2900-as évek végére sem adta meg magát teljesen. A korai telepes városkák és kolonizációs erődök köré utak és házak épültek. A bolygó felszíne napról-napra változott, változik de nem biztos, hogy jó irányba. A Földről magukkal hozott harcos, vad, elnyomó kultúra, az emberi kultúra átalakította a csendes, vörös bolygót. Haragos, bosszúálló, vad bolygót csinált belőle.

Városok

A Marson tízennégy (14) nagy (megapolisz) város (Chiba-Niigata, Neuheim, Moik Solis, Dastefraii, Faragon, Tharsis, New Hessen, Chryse) van, és számos kisebb, független település. Minden város azonos alap-felépítésű, mivel az egyes társasági kolonizációs központok köré épültek ki. A városok közepén a piramisoknak nevezett épületek magasodnak, köréjük épültek a drága lakóházak és a még drágább irodaépületek. A belvárost a földi típusú városokhoz képest tágas külváros veszi körül nem volt értelme túlságosan közel építeni a házakat: a Marson még elég sok hely van. Hiába van azonban sok hely, senki sem szeret a belvárostól távol élni. Ennek nem pusztán kényelmi, inkább biztonsági okai vannak: a belváros környékén kevesebb a spontán robbantgatás, és a közbiztonság is jobb. A „népsűrűség" tehát a belvárostól kifelé rohamosan csökken.
A városok feletti uralmat általában egyetlen Társaság birtokolja. Mindig az, amelyik a központi piramist építtette annak idején.
A legtöbb Társaságnak szinte minden fontosabb város¬ban kirendeltségei, irodái és kutatóbázisai vannak. Minden társasági tulajdonban lévő terület külön országnak számít, noha belépési engedély csak néhány épületbe és a társasági negyedekbe szükséges.

Piramisok és Belvárosok

Az első kolonisták hatalmas piramisokban éltek ez volt az a épületalakzat, amely a leggazdaságosabbnak bizonyult a korai Marson, és ezek az épületek még a mai napig is sértetlenül állnak.
A piramisok változó méretűek, de mindegyikük nagyon erős fallal rendelkezik, talaj rengésnek, bombáknak sokáig ellenállnak. Az alsóbb szintek hangárként, raktárként és munkahelyként szolgálnak, a felső traktusokban a különféle boltok, áruházak, szórakozóhelyek, irodák és a lakások kaptak helyet. A felszín alatt kiterjedt folyosóhálózatok futnak szerteszét, amik olyan hatalmasak és bonyolultak, hogy külön belső metróhálózat fut bennük.
A piramisokban állandóak az őrjáratok, hiszen a legtöbb emeleten csak külön engedéllyel lehet tartózkodni. Ha elkapnak valakit engedély nélkül, az elég rosszul jár, nem valószínű, hogy megússza, hogy terroristaként néhány év kényszermunkára ítéljék. Az őrjáratok észrevétlenül mozognak az előkelőbb körzetekben, nehogy megzavarják a tehetős üzletemberek és társasági vezetők nyugalmát.
A piramisok köré kényelmes lakóházak, csillogó irodaházak, drága áruházak, elegáns luxus éttermek, és észrevétlenül, ám jól őrzött társasági negyedek épültek. A belvárosokban kielégítő a közbiztonság, de sötétedés után itt sem ajánlott gyalogszerrel az utcára menni, vagy magányosan utazni a tömegközlekedési járműveken.
A belváros a felhőkarcolók birodalma, melyek magassága nemegyszer vetekszik a piramisokéval is. A keskeny utcákon hétköznapokon hatalmas a nyüzsgés. Az utcákon még nappal is szinte félhomály van, a felhőkarcolók közé csak ritkán világít be a nap. Az égboltból csak egészen keskeny csík látszik, ami csak jobban növeli azt a nyomasztó bezártság érzést, amit a legtöbb ember érez az égig érő házmonstrumok között. A hatalmas házakban általában nem lakik senki; irodáknak, üzleteknek és áruházaknak adnak helyet. A legtöbben a belvárosok szélén épült lakótelepeken élnek, vagy ha tehetősebbek társasház övezetekben, amiknek nyugalmát helyi, bérelt járőrcsapatok védik.
A belvárosokban már megmutatkozik a külvárosok zsúfoltsága, szemetessége, de ez az ott lakók szerencséjére még alig lépi át a normális korlátokat. Nincs azonban egyetlen olyan pontja e negyedeknek, ahonnan ne lehetne legalább hatvan cég videoreklámját látni, és vagy kétannyi hangját hallani éjjel-nappal. Éppen ezért minden lakásban szériatartozék a tökéletesen hangszigetelő ablak és tapéta.

Külvárosok és Harci zónák

Amikor '80, ’82-ra már belélegezhetővé vált a levegő, megérkeztek az első gazdag, befolyásos kolonisták is, és mivel a piramisokban lehetett a védelmüket és kényelmüket a legjobban megszervezni, az addig ott lakó munkásoknak más otthon után kellett nézniük. A Társaságok természetesen nem úgy adták ezt elő, mint egy kilakoltatást, hanem mint új, korszerű, kényelmes városok építését, hogy a szegény megfáradt dolgozók kikerülhessenek a kényelmetlen, zsúfolt, sötét, szemetes piramisokból.
Az újonnan épült városok kényelmetlen, zsúfolt, sötét, szemetes bérházakkal, és hasonló utakkal és sikátorokkal voltak tele. Az építkezéseknél használt anyagok a lehető legolcsóbbak voltak, így már most is sok baj van az épületekkel. A rozzant házakon válogatás nélküli „csodareklámok" villognak, szikráznak, függetlenül attól, hogy a reklámozott dolgok egy részét sohasem vehetnék meg az itt-lakók. Az esőtől csillogó aszfaltú utcákon a csatornanyílásokból gőz száll fel, ami az állandó köddel nappal félhomályt, éjjel kísérteties, árnyalakokkal teli rémbirodalmat varázsol. Az utcák felett, húsz-negyven méter magasan reklámléghajók cirkálnak, hatalmas képernyőiken az egyes tévéadók műsorait, de főként reklámokat nézhetnek az emberek.
A külvárosokban az utcák urai a különféle bandák, csak a főbb utak és a forgalmasabb utcák biztonságosak valamennyire ezek is csak nappal. Minél távolabb kerülünk azonban a belvárostól, annál ritkább az őrjárat, és annál jobban válnak egyre gyakoribbá a lövöldözések, a robbantások, a rablások és az egyéb erőszakos bűntények.
A városok legkülső kerületeit csak harci zónaként emlegeti mindenki. Ez az a hely, ahol csak a legszegényebbek élnek, ahol az utcákon végig sorjázó romos, elhanyagolt, befalazott, bedeszkázott ablakú házak teljesen néptelennek tűnnek. A tisztességes pofák közül senki sem jön ide önszántából, noha nem egy metróállomás is van errefelé még „régebbről” maradtak itt, és az automata, vezető nélküli szerelvény nem fél az erőszaktól, szorgalmasan fut végig mindennapi útján.
A harci zónákban általában nincsenek sem legális üzletek, sem lakótelepek, még a legszerencsétlenebb koldusok is inkább beljebb költöznek, ha tehetik. Itt vannak viszont az illegális fegyver kereskedések, a feketepiacok, itt találkoznak egymással a csempészek, a drogkereskedők, és itt vannak a tüstént klinikák, ahol mindenféle lecsúszott vagy soha fel nem kapaszkodott orvos és orvostechnikus „rendel". Ezek (legalábbis állításuk szerint) jó pénzért szinte bármit képesek meggyógyítani, bármilyen krómot (kibernetikus implantot vagy protézist) beszereznek és beszerelnek, és soha nem kérdeznek semmit.
Egy dolgot mindenkinek meg kell jegyeznie, aki belép egy harci zónába: elég egyetlen egyszer gyanúsnak mutatkoznia, és soha többé nem jut vissza onnan élve. Senki sem elpusztíthatatlan.

Ipartelepek és Kutatóbázisok

Ipartelepnek neveznek minden olyan területet, ahol valamilyen nyers vagy feldolgozott anyagot gyártanak, termelnek, termesztenek vagy tenyésztenek (gyárak, bányák, termőterületek, állatfarmok stb.).
A gyárak általában egyetlen hatalmas épületből állnak, aminek kevés, de jól őrzött ki és bejárata van. A gyárak, önellátóak, saját energiaforrásokkal rendelkeznek, és csak a nyersanyagok és az elkészített termékek kerülnek be vagy ki a kapukon.
A bányákban fizetett munkások, vagy veszélyesebb helyeken elítéltek dolgoznak. A robotok és a gépek még mindig túl drágának, s így gazdaságtalannak bizonyultak. Némelyik bánya olyan mély és hatalmas, hogy az ott dolgozók külön várost építettek maguknak a föld alatt, és csak havonta egy-két alkalommal jönnek fel a felszínre, hogy kitombolják maglukat.
A termőterületek teljesen gépesítettek, igen kis létszámú technikuscsoportok dolgoznak itt, így csak olyan növényéket termesztenek, amiket egyszerű elvetni és egyszerű learatni. Természetesen léteznek kisebb termőterületek is, melyeken minden megterem. Az itt termesztett növények csak a leggazdagabbak asztalára jutnak.
Az állatfarmok, hasonlóan a termőterületekhez, automatizáltak, de mivel az állattenyésztés sokkal többe kerül a növénytermesztésnél, valódi hús megint csak luxuscikknek számít, a szegényebbeknek be kell érniük a szójatermékekkel és más szintetikus borzalmakkal.
A legtöbb kutatóbázis a városokon kívül, de azoktól nem túl messze található. Minden ilyen létesítmény fejlett behatolásvédő berendezésekkel van felszerelve, még a közelükbe sem egyszerű jutni. Itt dolgoznak a társaságok tudóscsoportjai. Az igazán fontos kutatóbázisok távol a városoktól, jól védhető helyeken, tehát elhagyatott sivatagokban, magas hegycsúcsokon, vagy mélyen a talajszint alatt épültek a legnagyobb titokban.
A Ganymedes és az Aszteroida Öv bányászai különleges helyzetben vannak. Bár munkájuk révén egyszerű bányásznak minősülnek, ugyanakkor sokkal magasabban képzettek, mint a más munkahelyeken dolgozók. Egy bányászűrhajó kétfőnyi személyzetből áll, mindkét fő ugyanolyan képesítéssel rendelkezik, és felváltva ellenőrzik a teljesen automata űrhajó haladását és pályáját. Célhoz érve elhagyják az űrhajót, és háti rakétákkal mozogva felmérik a bányászandó aszteroidát. Ha elegendő nyersanyagot találnak, a nagyobb aszteroidákat Mars-körüli pályára vontatják, a ki¬sebbeket ott helyben, gépek és robbanóanyagok segítségével feldolgozzák. Útjuk során sok olyan feladatot is elvégezhetnek, amik nincsenek kapcsolatban a bányászattal (mélyűri őrjárat, kutatás, segítségnyújtás, térképezés, tudományos mérések stb.), ezért munkájukról semmit sem mondhatnak. Ezek a bányászok kivételezettnek számítanak, nem csak magas fizetésük, de hatalmuk miatt is, hiszen a rendelkezésükre álló technikával nem túl nehéz bolygó körüli pályáról aszteroidával „bombázni" egy célpontokat, így potenciális légierőként is szóba jöhetnek.

Légkör átalakítók

Jelenleg tizenkét légkör átalakító állomás működik, szétszórva a Mars felszínén. Egy állomás közel ötszáz méter magas, _száz méter széles, nagyjából kör alapú vasbeton építmény. Négy szervíztorony emelkedik körben, ahol az állomást felügyelő technikusok élnek, amikor rutinellenőrzéseiket végzik. Erre kéthavonta kerül sor, tekintve, hogy az állomás teljesen automatizált. A szervíztornyokban elég kényelmesen lehet élni, ha történetesen sikerül átjutni az erős biztonsági berendezéseken elvégre még egy kisebb atomerőmű is van itt. Ugyanitt konzervek, víz és tartalék alkatrészek is találhatók, ha valami miatt a technikusok itt rekednének egy ideig.
A központi épületbe csak különleges védőruhában érdemes belépni, hacsak nem akar valaki sugárfertőzést kapni (ha akar, akkor órák alatt vége...).
A légkör átalakító állomások talán még a piramisoknál is erősebbre tervezett építmények, egészen komoly bombázáson kívül nemigen képzelhető el olyan erő, ami megsemmisíthetné. Az állomások köré mesterséges intelligenciaprogram vezérelte robottankokat telepítettek, amik né¬hány száz méteres körzetben cirkálnak, és minden azonosíthatatlan, illetve illegális behatolóra lőni kezdenek. Minden ilyen riadóval segélykérő hívást küldenek a tulajdonos Társaság legközelebbi katonai központjára, ahonnan szükség szerint perceken belül több páncélozott AG-sikló is érkezhet. Ha egy légkör átalakító állomás valami miatt veszélybe kerülne, a földiesítés első évében a Társaságok által kötött szerződés értelmében mivel mindannyiuk érdeke a Mars mihamarabbi földiesítése egyesült erővel sietnének megvédeni azt.

Űrállomások

A Mars körül jó néhány kisebb-nagyobb űrállomás és műhold kering. Ezek részben a kolonizációs mérnökök támaszpontjai voltak, és azóta üresen maradtak, részben pedig tudományos vagy katonai céllal pályára állított, ma is működő bázisok. A legnagyobb űrállomás maga a Phobos hold, ahová a Dragunov Szindikátus a legfejlettebb katonai bázisát helyezte. Erről a bázisról szinte semmit sem lehet tudni, csak annyit, hogy létezik. Ott kering fent, és mindent lát...
Az űrállomásokra havonta (30 naponta, 735 óránként) egy alkalommal indítanak űrsiklókat. Egy ilyen űrsikló legfeljebb harminc embert és harminc tonnányi rakományt szállíthat.
Az űrállomások mindegyikén normális gravitáció van, és egyszerre legalább két űrsikló fogadására készíthetők fel. Az esetleges támadások elleni védelemre megfelelő, űrben is használható fegyverekkel és védőeszközökkel vannak felszerelve.